Ha hosszú távra tervezünk a kertünkben gyönyörködni, akkor a kertépítés folyamatát jobb, ha profi kezekre bízzuk a kertépítés folyamatát.
A kertépítés alapjai
A kerttervezés a Művészkertnél ötvözi az ügyfél stílusát és elképzelését, valamint a kertépítő szakember egyediségét és szaktudását.
Ami fontos, hogy a kert és a ház stílusának harmonizálnia kell a kertépítés megtervezése során, hiszen az otthonunkba a kertünk is beletartozik. Azonban vannak olyan természeti adottságok, amik eleve meghatározzák azt, amilyen lehetőségek tárulnak elénk. Első alkalommal ezért szükséges a szakember általi helyszíni szemle, ahol felmérjük a kerttulajdonos igényeit is. A jó kertterv első pontja pedig az, hogy milyen természeti adottságokkal rendelkezik a helyszín, amihez alkalmazkodni kell. Ez a kert művészete, hogy kihozzuk a földrajzi adottságokból, a kert tulajdonosávól és a kertépítő szakemberből a legjobbat.
A kertépítés során felmerülő kiegészítők megtervezése
A kertépítés folyamata alatt a burkolat típusát és kivitelezését is fontos megtervezni, a világítással, esetleg csobogókkal, stb. együtt. A kertépítés után már nagyon nehéz egyes elemek helyzetén változtatni, így fontos, hogy minden egyes apró kiegészítőt előre tervezzünk meg. A legjobb, ha könnyen fenntartható alternatívákat választunk a kertépítés folyamán. A növények összepárosítása is nagy szakértelmet igényel, hogy kellemes legyen a szemnek.
A kertépítés kivitelezése
A kert megtervezését egy árajánlat követi, amely mindent tartalmaz, azaz a telepítendő növényeket, kiegészítőket, beépítendő anyagokat és a munkálatokat is.
Ezt a kertépítés alapja, azaz a terepmunkánk, a terepszintek kialakítása követi. Ehhez pedig szükség van mind gépi munkára, mind profi emberi kézre. Az is elképzelhető, hogy a füvesítéshez, a gyepszőnyeg fektetéshez, a különböző növények megfelelő mennyiségű és összetételű fejlődéséhez részleges talajcserére és megfelelő termőföld terítésre van szükség. Ha erre nincs szükség, akkor is mindenképp szükség van gyommentesítésre és felrotálásra a kertépítés során.
Ezt követi a leglátványosabb lépés, az ültetés, a gyepszőnyeg lefektetése és füvesítés, amikor is a kert életre kel.
A kertépítés utáni átadás
A kertépítés folyamatának utolsó utáni lépése az átadás, amikor a kerttulajdonos részletes tájékoztatást kap arról, hogy a később milyen teendői vannak annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki a kertből még hosszú időn keresztül.